Helyszíni szőnyegtisztítás és kárpittisztítás Budapesten, és Pest megye számos településén egyaránt.
Helyszíni szőnyegtisztítás és kárpittisztítás Budapesten, és Pest megye számos településén egyaránt.

Kárpittisztítás és Szőnyegtisztítás

100% Bio Tisztítószerekkel

Korrekt árak és Szakértelem

Hiszünk benne, hogy egy egyszerűnek tűnő szolgáltatás is lehet sokkal jelentőségteljesebb, mint azt elsőre gondolnák az emberek. Pontosan ezért dolgozunk 100% Bio és Prémium kategóriás tisztítószerekkel, mert számunkra a munka magas minősége mellett, az Önök egészsége is kiemelten fontos.

Vállalkozásunkat 2001-ben indítottuk, fő szakterületünk a helyszíni szőnyeg illetve kárpittisztítás, valamint a kárpitozott bútorok (ülőgarnitúrák, fotelek, ágymatracok, kanapék, székek, heverők, matracok) és padlószőnyegek atkamentesítése, amelyet minden tisztítási szolgáltatásunk megrendelésekor elvégzünk díjmentesen, ügyfeleink részére.

Központunk Budapesten van, ebből adódóan minden szolgáltatásunk megrendelhető az összes fővárosi kerületben, de rendszeresen dolgozunk szinte az összes főváros környéki településen is, mint például Budaörs, Törökbálint, Diósd, Taksony, Tököl, Dunaharaszti, Szigetszentmiklós, Érd, Vecsés, stb. Budapest és agglomerációján kívül eső részeken, kizárólag csak nagyobb szőnyegtisztítással és kárpittisztítással kapcsolatos munkákat vállalunk.



Mélymosással történő tisztítás

Partnereink mondták rólunk:

Maximális tisztítási hatékonyság

Helyszíni szőnyegpadló tisztítás és bútorkárpit tisztítás. Nett Szőnyeg és Kárpittisztító.
Kárpit tisztítás atkátlanítással
Kanapé tisztítás Budapesten

Ajándék extra atkátlanítás

Ők már minket választottak szőnyegtisztítással és kárpittisztítással kapcsolatban

Ők már minket választottak szőnyegtisztítással és kárpittisztítással kapcsolatosan

Több mint 20 éves szakmai tapasztalat

Helyszíni Szőnyegtisztítás vagy Kárpittisztítás menete…

A helyszíni szőnyeg illetve kárpittisztítási szolgáltatásaink tekintetében, mindig a kiemelkedő minőségre törekedtünk, és a jövőben is tartani fogjuk ezen alapelveinket. Számunkra a folyamatos innováció kulcsfontosságú tényező, mind a tisztításhoz használt eszközeink, tisztítószereink, és a legmodernebb tisztítási technikák tekintetében egyaránt.

A szőnyegtisztításhoz illetve kárpit tisztításhoz használt bio tisztítószereink, egy többlépcsős tesztelést követően megkapták a kiváló minősítést az EU-s országokban. Ebből adódóan környezetre, emberre, állatra nézve egyaránt teljesen ártalmatlanok, minden tekintetben megfelelnek a biotisztítószer besorolásnak.

Minden tisztításunknál egyúttal atkamentesítést is végzünk, amit a kárpitozott bútorok (ülőgarnitúrák, fotelek, kanapék, székek, ágyak) és szőnyegpadlók esetében kulcsfontosságúnak tartjuk, főleg a pollenallergiára hajlamos személyek környezetében.

A helyszíni szőnyegtisztítással illetve kárpittisztítással kapcsolatos munkáinkat, a jelenlegi leghatásosabb tisztítási technikával végezzük. A Szőnyegpadlók és a kárpitozott bútorok esetében egyaránt, minden tisztítás mélymosásos eljárással történik.

Aki többet szeretne megtudni cégünk két vezető tevékenységéről, a szőnyegtisztításról illetve a kárpittisztításról, az kattintson az oldalunkon található menüpontokra, de ajánlanánk figyelmükbe az atkamentesítés menüpontunkat is, főleg ha Ön vagy környezetében bárki más pollenallergiától szenved.

A szőnyegtisztításnál és kárpittisztításnál egyaránt, az ATKÁK jelentős részét kiszedjük az egyéb foltokkal együtt, tehát egyben atkamentesítést vagy más szóval atkátlanítást is végzünk!



matrac és franciaágy kárpitozott felületének tisztítása bio tisztítószerekkel
kanapé kárpit tisztítás Budapest
sarokgarnitúra kárpittisztítás Budapesten és Pest megyében

Gyakori kérdések szőnyegtisztítással kapcsolatban

Mélymosással történő szőnyegtisztítás után, mennyi a száradási idő?

Maximum 24 óra a száradási idő, ez nagy részben függ a padlószőnyeg szennyezettségétől.

Mit jelent, szőnyegtisztítás esetében, az extra atkamentesítés?

Nagyobb dózisú atkátlanító szerrel végezzük, a szőnyegek tisztítását, mint normál esetben. Ami azt jelenti, hogy a szőnyegtisztítást követő 6 hónapig, jóval kevesebb atka tenyészik majd meg, a tisztított felületben.

A szőnyegtisztításnál használt atkátlanító szerek, károsak az egészségre?

Az atkamentesítésnél, illetve a szőnyegtisztításnál használt tisztítószereink, ártalmatlanok az emberi szervezetre, környezetre egyaránt. Egytől egyig bevizsgált tisztítószerek, emberre, állatra teljesen veszélytelen.

Padlószőnyegek esetében, mit takar a mélymosásos eljárással történő szőnyegtisztítás?

Az elpusztult poratkák, és ezek ürüléke, a mélymosásos tisztítás által eltávolításra kerül. Jelenleg, ez az egyik leghatásosabb eljárás, a szőnyegtisztítás tekintetében. Nem csak a tisztítandó felületről távolítjuk így el a szennyeződést, hanem egyúttal az egészségre káros poratkákat szinte 100%-ig el is távolítjuk.



Bio szőnyegtisztítás és kárpittisztítás Budapesten.
Kanapé tisztítás bio tisztítószerekkel
Ülőgarnitúra és Fotel tisztítás bio tisztítószerekkel és atkátlanítással

Gyakori kérdések kárpittisztítással kapcsolatban

Mennyi a száradási idő, a kárpitozott bútorok tisztítása esetében? (Ülőgarnitúra, Fotel, Franciaágy, Kanapé, stb…)

Általában 8-12 óra a száradási idő, ez nagy részben a kárpitozott bútor szennyezettségétől függ.

Mit jelent, kárpittisztítás esetében, az extra atkamentesítés?

Nagyobb dózisú atkátlanító szerrel végezzük, a kárpitozott bútorok tisztítását, mint normál esetben. Ami azt jelenti, hogy a kárpittisztítást követő 6 hónapig, jóval kevesebb atka tenyészik majd meg, a tisztított felületben.

A kárpittisztításnál használt atkátlanító szerek, károsak az egészségre?

Az atkamentesítésnél, illetve a kárpittisztításnál használt tisztítószereink, ártalmatlanok az emberi szervezetre, környezetre egyaránt. Egytől egyig bevizsgált tisztítószerek, emberre, állatra teljesen veszélytelen.

A Kárpitozott bútorok esetében, mit takar a mélymosásos eljárással történő kárpittisztítás?

Az elpusztult poratkák, és ezek ürüléke, a mélymosásos tisztítás által eltávolításra kerül. Jelenleg, ez az egyik leghatásosabb eljárás, a kárpittisztítás tekintetében. Nem csak a tisztítandó felületről távolítjuk így el a szennyeződést, hanem egyúttal az egészségre káros poratkákat szinte 100%-ig el is távolítjuk.



szék kárpit tisztítás Budapesten és Pest megyében
Heverő és ágymatrac tisztítás
székek, fotelek, és minden egyéb ülőalkalmatosság kárpitozott felületének tisztítása profi minőségben

Bútorkárpit tisztítás és szőnyegtisztítás házilag

Pontosan tudjuk, hogy sokan vannak, akik nem engedhetik meg maguknak, hogy évente egyszer vagy kétszer kitisztíttassák kárpitozott bútoraikat valamint szőnyegekeit szakemberek segítségével, ezért inkább maguk látnak neki a feladatnak. Természetesen ezzel nincs is semmi baj, hiszen mindenki addig nyújtózkodik, amíg a takarója, jelen esetben a pénztárcája ér.

Viszont egy dolgot fontos szem előtt tartani, és ezt egy jó tanácsként ajánlom hogy fogadják meg Önök is, mert sok esetben tapasztaltuk azt, hogy az olcsóbb megoldás lett a nagyon drága!

Számos helyen találkozhattunk olyan házilag tisztított kanapékkal, ülőgarnitúrákkal, fotelekkel, szőnyegekkel, matracokkal, stb., ahol a nem megfelelően megválasztott tisztítószer és tisztítási módszer, olyan súlyos károkat okozott a szövetben, ami sajnos visszafordíthatatlan.

Ezen okból kifolyólag, mi mindig azt tanácsoljuk, hogy ha Önnek az adott bútor vagy szőnyegpadló fontos kiegészítője és dísze a lakásának, akkor legalább évente egyszer próbálja meg félretenni a pénzt, a megfelelő szakember álltak végzett tisztításra, mert sokkal több pénzt fog bukni, ha esetleg újat kell venni.

Nem beszélve arról a tényezőről, hogy egy szép szőnyeg vagy kanapé, fotel, franciaágy vagy bármi más, ami korábban a lakásunk vagy irodánk dísze volt, ott fog éktelenkedni a szemünk előtt, egy olyan folttal, ami egy szőnyeg vagy kárpittisztítással foglalkozó szakember számára, gyerekjáték lett volna a tisztítás.

És ez egy valós probléma, amivel mi is napi szinten találkozunk, hogy a házilag történő tisztításkor olyan vegyszereket használnak a foltok eltüntetésére, ami valóban eltünteti a foltot sok esetben, de egyúttal a szőnyeg vagy kárpit eredeti színét is végérvényesen, magyarán a szövet roncsolásával tűnnek el a foltok, és ez az eredmény VISSZAFORDÍTHATATLAN.



Kárpittisztítás Budapest egész területén, ingyenes kiszállással
Ülőgarnitúra tisztítása Budapesten atkátlanítással és bio tisztítószerekkel

Szőnyegtisztítógép és Kárpittisztítógép kölcsönzés

Pontosan ezért nem lehet nálunk szőnyegtisztító és kárpittisztító gépeket kölcsönözni, mert ugyanaz a szerszám egy szakember vagy egy nem szakember kezében teljesen más hatásfokkal fog működni.

Példának okáért, ha egy laikus kezébe adunk egy Stradivari hegedűt, attól ő még nem lesz a világ kiemelkedő muzsikusa, hanem csak egy amatőr, aki az adott hangszeren biztos hogy nem fog tudni játszani.

És ezen tényezők alapján hoztuk meg mi is azt a döntést, hogy se szőnyegtisztító gépet se kárpittisztító gépet nem lehet nálunk kölcsönözni a jövőben.

Mert hiába vesszük meg a legjobb takarítógépeket és adjuk bérbe, ha az nem a megfelelő kezekbe kerül, akkor igazából semmit sem ér, sőt még akár negatív visszhangok is visszajöhetnek, ha nem tudják szakszerűen használni.

Ezért nálunk a tisztítást kizárólagosan csak cégünk felkészült szakemberei végezhetik, hogy Önök mindenkor az adott helyzetből kihozható maximumot kapják, és sokáig élvezzék kárpitozott bútoraik valamint szőnyegeit szépségét, és legyen még hosszú – hosszú évekig lakásuk vagy irodájuk kiemelkedő díszei és kényelmi eszközei.

Ülőgarnitúra tisztítás és Kanapé tisztítás

Ezen fejezet zárásaként még egyszer, csak annyit tanácsolnék, hogy nagyon gondolják meg, hogy kire bízzák kedvenc bútoraik tisztítását, és ha nincs meg a megfelelő szakember vagy Önök nem járatosak ezen területen, akkor inkább halasszák el a tisztítást, amíg össze nem gyűlik a megfelelő összeg, mert könnyen 5× vagy 10× szer akkora kárt tudunk csinálni, a tisztítandó bútorainkban, amennyibe maga a tisztítás került volna.

Amennyiben úgy gondolja, hogy Ön inkább szakember segítségét kérné, akkor bátran ajánljuk magunkat, és garantáljuk hogy felkészültségünkkel, valamint a több mint 20 éves szakmai tapasztalatunkkal az Önök hasznára tudunk lenni, és az adott helyzetből ki tudjuk hozni azt a maximumot, amit a jelenkor legmodernebb tisztítási technikáival és prémium minőségű tisztítószereinkkel el tudunk érni!



Nett Szőnyeg és Kárpittisztító

Mániánk a Tisztaság


Helyszíni szőnyeg illetve kárpit tisztítással kapcsolatos, kiszállási területeink Budapesten:

1. kerület (Vár, Budavár), 2. kerület (Rózsadomb, Pasarét, Pesthidegkút), 3. kerület (Óbuda, Békásmegyer), 4. kerület (Újpest), 5. kerület (Lipótváros, Belváros), 6. kerület (Terézváros), 7. kerület (Erzsébetváros), 8. kerület (Józsefváros), 9. kerület (Ferencváros), 10. kerület (Kőbánya), 11. kerület (Kelenföld, Albertfalva, Gazdagrét, Sasad), 12. kerület (Hegyvidék, Farkasrét, Svábhegy, Zugliget), 13. kerület (Angyalföld), 14. kerület (Zugló, Rákosfalva), 15. kerület (Rákospalota, Pestújhely), 16. kerület (Rákosszentmihály, Sashalom, Árpádföld, Mátyásföld, Cinkota), 17. kerület (Rákoskeresztúr, Rákosliget, Rákoscsaba, Rákoshegy, Rákoskert), 18. kerület (Pestszentlőrinc, Pestszentimre), 19. kerület (Kispest), 20. kerület (Pesterzsébet), 21. kerület (Csepel), 22. kerület (Budafok, Budatétény, Nagytétény), 23. kerület (Soroksár)

Azon Pest megyei települések listája, ahol szintén rendszeresen végzünk kárpittisztítással és szőnyegtisztítással kapcsolatos munkákat:

Budaörs, Törökbálint, Érd, Diósd, Szigetszentmiklós, Szigethalom, Szigetcsép, Halásztelek, Tököl, Dunavarsány, Vecsés, Gyál, Taksony, Dunaharaszti, Biatorbágy

Bio szőnyegtisztítás és kárpittisztítás Budapesten és Pest megyében ajándék atkátlanítással.